Gondolatébresztők… - az életről, a fejlődésről (A1. rész)
2024.01.04 13:09
… Van egy gömb, aminek az alján belépünk, és a tetejére kellene eljutnunk. Viszont nincs egyenesen vezető út, az egész belső rész egy hatalmas labirintus. Visszavezető utakkal, zsákutcákkal tűzdelve.
A felfelé haladáshoz nem csak emelkedők vannak, hanem különböző méretű lépcsők. Vannak kis lépcsők, és vannak hatalmasak, melyek akár falaknak is tűnhetnek. A kis lépcsőkben is meg lehet botlani, a nagyobbaknak pedig nekimehetünk, akár egy falnak. A csattanás (falhoz csapódás, vagy elesés egy kis lépcsőben, stb.) nem csak az akadályok méretétől függ, hanem nagyrészt a sebességünktől is. (Itt a sebesség alatt persze nem azt értem, hogy milyen gyorsan tudsz futni. Arról van szó, hogy ki milyen gyorsan változik, milyen tempóban épülnek be számára az új infók, és azok milyen ütemben vállnak benne tudássá.)Ezek az „akadályok” azok, amiket fel kell ismernünk, és át kell tudnunk lépni rajtuk. Ekkor kerülünk valamivel fentebb abban a gömbben.
Ha „közönséges” emelkedőn haladunk, az sem veszélytelenebb, mert ott is el lehet csúszni. Könnyebben lehet haladni, de… lassabban, ha nem akarjuk azt a visszacsúszást.
Nagyon sok régi mondás, megállapítás is kapcsolható ehhez, pl.:
- Isten útjai kifürkészhetetlenek,
- felnőve kiszélesedik a világ (újszülöttként lépünk a gömbbe, és ahogy haladunk ( - közben öregszünk - ) a gömb egyre szélesebb keresztmetszetén járunk, majd az öregkorral kezd szűkülni. (Ez meg a második gyerekkor!)
Hosszan lehetne itt még felsorolni, de igazán nem lényeges.
Hosszan lehetne itt még felsorolni, de igazán nem lényeges.
Tehát el kell jutnunk a gömb tetejére, mert akár akarjuk, akár nem, oda tartunk.
Ezt az utat járhatjuk egyedül, vagy egy társsal.
Ha egyedül vágunk neki, és akarjuk teljesíteni, lassabban haladunk, mert nem lesz senki, aki segítene az akadályok legyőzésében. Ez nagyjából meg is figyelhető a „hétköznapi” emberek világában.
Újra jöhetnének a régi mondások, bölcsességek, mint pl. a „több szem többet lát”.
Egyénként, egy személyben csak a saját érzékelésünk hat ránk, formál és terel valamerre, amerre a két lábunk visz. Kevés a kapcsolódás, szűkebbek az érzékelések, a megélések és megértések. Kevésbé vagyunk rugalmasak, hiszen… Az egyedül járt úton nincs kivel, nincs miért kompromisszumot kötni.
Egyrészt ez jelent bizonyos formában némi szabadságot, de ugyanakkor velejáróját jelentik a fentiek is.
Ha egyedül vágunk neki, és akarjuk teljesíteni, lassabban haladunk, mert nem lesz senki, aki segítene az akadályok legyőzésében. Ez nagyjából meg is figyelhető a „hétköznapi” emberek világában.
Újra jöhetnének a régi mondások, bölcsességek, mint pl. a „több szem többet lát”.
Egyénként, egy személyben csak a saját érzékelésünk hat ránk, formál és terel valamerre, amerre a két lábunk visz. Kevés a kapcsolódás, szűkebbek az érzékelések, a megélések és megértések. Kevésbé vagyunk rugalmasak, hiszen… Az egyedül járt úton nincs kivel, nincs miért kompromisszumot kötni.
Egyrészt ez jelent bizonyos formában némi szabadságot, de ugyanakkor velejáróját jelentik a fentiek is.
