Gondolatébresztők… - a felépítéseinkről, működéseinkről (5/2. rész)
2024.02.01 13:26
A hármas felépítésünkből az előző leírásban röviden és más nézőpontból írtam a TEST-ről.
Most a másik alkotóelemünk, a LÉLEK következik, szintén röviden, és kicsit másként nézve.
A LÉLEK: - ez a részünk az, amelyekben az érzések, a vágyak születnek, amelyek mozgásba hoznak, abban tartanak. Úgy tekinthetünk rá, mint a közlekedési táblákra. Mindig pontosan megmutatja, hogy mit is tegyünk. Lassítsunk, gyorsítsunk, forduljunk jobbra, vagy balra, netán vissza. Jelzi, hogy éppen zsákutca, vagy netán autópálya. Összességében, mint a kresz. Pontosan és biztonságosan oda vezet, ahová éppen menni szeretnénk, csak követni kell.
De ahogy a kreszt sem tartjuk be éppen mindig, így hajlamosak vagyunk ezt is felülírni, ami nem más, mint az „agyalás”. Csakhogy itt a rendőrségnél sokkal szigorúbb felügyelet alatt állunk, és a pénzbírság helyett a TEST-i fenyítésben lesz részünk önmagunk által.
Ha e rövidke leírásból valaki arra gondol, hogy az „agyalós” ember már-már mazochista, akkor…
Ha e rövidke leírásból valaki arra gondol, hogy az „agyalós” ember már-már mazochista, akkor…
Nem is téved olyan sokat! Lélekrészünk a legérzékenyebb, legsérülékenyebb. A három részünk harmonikus együttműködése leginkább ezen keresztül képes félrecsúszni.